Taskovics Viktória: „Akik detektíveset akarnak játszaniˮ – A memoár mint antidetektívtörténet

Patti Smith: Year of the monkey – 2019

“Four doors at the Four Winds Bar
Two doors locked and windows barred
One door left to take you in
The other one just mirrors it.”
(Blue Öyster Cult – Astronomy)

A tanulmány Patti Smith 2019-ben megjelent memoárjával (Year of the Monkey, Bloomsbury, New York, 2019) foglalkozik. Smith memoárjai autofikciók, melyek más fiktív műfajokkal keverednek, pl. a detektívtörténet jegyeivel. A detektívtörténet mint logocentrikus értelmezési modell egy racionalizálható, elbeszélhető, rekonstruálható világképet és tapasztalatot jelenít meg. A XX. századi és kortárs antidetektívtörténetben a nyomozás mint szemiotikai művelet, és a detektív mint olvasó szerepe válik bizonytalanná. Smith főhőse egy kaotikus, apokaliptikus világ krónikásaként beszéli el privát veszteségeit. A nyomozás kiszolgáltatja a főhőst a szöveg metafikciós működésének. A dolgozat a memoár antidetektívtörténet felőli értelmezésére vállalkozik.

Kulcsszavak: kortárs amerikai irodalom, memoár, intermedialitás, antidetektívtörténet, Patti Smith

Patti Smith 2019-ben megjelent memoárja1 a szerző meglátása szerint annak az irodalmi triptichonnak a harmadik része, melynek első két darabját a 2010-ben megjelent Just Kids 2 és a 2015-ben megjelent M Train 3 alkotják. Smith memoárjainak jellegzetessége, hogy privát történetfragmentumokból, intertextusokból, útinaplóba illesztett fotókból és intermediális utalások egyvelegéből összeállított autofikciók, melyek rendszerint egy traumatikus tapasztalat köré épülnek. Az autofikció Smith elbeszéléseiben más fiktív műfajokkal keveredik, a 2015-ös és a 2019-es memoár esetében megfigyelhető a detektívtörténetek poétikájának egyre gyakoribb és hangsúlyosabb megjelenése, beépítése. A detektívtörténet hagyományosan a logocentrikus értelmezés modelljeként működik, egy racionalizálható, elbeszélhető, rekonstruálható világképet és tapasztalatot jelenít meg, melynek kudarca és kritikája a XX. századi és kortárs anti-detektívtörténet, ahol a nyomozás mint szemiotikai művelet, és a detektív mint olvasó szerepe válik bizonytalanná. Smith főhőse a 2016-os majom évében egy kaotikus, apokaliptikus világ krónikásaként beszéli el privát veszteségeit, az elnökválasztás előtti hónapokat, baljós előjeleket detektál és nyomozásra indul egy hibrid térben („dreamscape”). A nyomok a hamelni patkányfogóhoz, a detektívek városába, Szent Jeromos dolgozószobájába, a genti oltárképhez vezetnek az imaginárius Másik keresése során, kiszolgáltatva a főhőst a szöveg metafikciós működésének. Dolgozatomban megkísérlem Smith memoárjának anti-detektívtörténet felőli ételmezését Artaud-mottójának kontextusában.

Gyászfeldolgozás (?) és átesztétizált trauma

Smith memoárjainak és dalainak is egyik jellegzetessége a dedikáció. A Kölykök esetében a dedikált az 1989-ben elhunyt fotográfus, Robert Mapplethorpe, az M Train az 1994-ben eltávozott férj, Fred Sonic Smith emlékét őrzi, a Year of the Monkey pedig a memoár írásának évében a kómában fekvő Sandy Pearlman producernek, a Blue Öyster Cult zenekar szövegírójának, Smith közeli barátjának dedikált szöveg. Ugyancsak látogatást tesz Smith egykori pályatársánál és barátjánál, Sam Shepardnél, aki idős korára tolószékbe került, hogy együtt dolgozzanak Shepard utolsó kéziratán. Kortársainak halála és betegsége elkerülhetetlenné teszi az elmúlás és a magány kérdésin való elmélkedést, a traumatikus tapasztalatok korábbi memoárjaiból ismert, zarándoklatok formájában történő elaborációját. A két korábbi memoárhoz képest Smith jelenleg tárgyalt memoárját tekinti az első olyan szövegnek, mely végig a szöveg születésével azonos időt, a 2016-os évet dolgozza fel, míg az előbbiek esetében a narrátor egy önreflexív, tapasztaltabb nézőpontból, évtizedek távlatából meséli el az 1970-es évek útkeresését és házassága történetét. A memoárok funkciója tehát bizonyos tekintetben a gyászfeldolgozás, illetve a halálra való felkészülés performatív szándékához kapcsolható, azonban Smith memoárjaiban kérdéses, hogy ez meg tud-e valósulni.

Smith úgy tekint életére, mint egy szövegre, melynek egyszerre alkotója, szereplője és olvasója, a három „szerep” közül talán érdemes jelen esetben kiemelt hangsúlyt fektetni az írói és olvasói pozícióra: „Azért írok, hogy legyen mit olvasnom” 4 – állítja Smith 2015-ös memoárjában. A szöveg létrehozása és (újra)olvasása Smith esetében egy napi rutint és rítust jelölő folyamat, hiszen memoárjai a naplójegyzeteiből állnak össze. A naplóírás és olvasás is tekinthető olyan performatív tevékenységnek, melynek célja egy fiktív élet megalkotása és színrevitele, nem csupán egy megszokásként rögzült tevékenység, ezt alátámasztják azok a poszt-strukturalista gondolkodók is, akik ebben a tevékenységben az örömszerzés lehetőségét látják5.
Smith esetében ez a textuális dimenzió élvez prioritást, melyen keresztül elsődlegesen „megtapasztalja” és értelmezi élettörténetét, és ez a tér összeér más fiktív (előzetes olvasmányélményeiből származó) elemekkel is:

„Teljesen a könyvek hatása alá kerültem. Mindet el akartam olvasni, és minden egyes új könyv új vágyakat ébresztett bennem. Talán egy nap útnak indulok Afrikába, hogy felajánljam szolgálataimat Albert Schweitzernek, de az is lehet, hogy a mosómedveprém sapkámmal és a lőporszarummal felfegyverkezve védem majd az embereket, mint David Crockett.” 6 – részletezi gyermekkori emlékeit Kölykök című memoárjában.

A Smith-memoárokban szereplő hibrid térre gyakran hivatkoznak dreamscape-ként 7 , mivel nem különül el élesen a fiktív olvasmányélmények világai és a szubjektív élettörténetben bejárt terek, minek a későbbiekben is lesz jelentősége. A szövegben élő hősnő kalandjai válnak az írói reflexió tárgyává, egy olyan térré, melyben folyamatosan ismétli ugyanazokat a cselekedeteket (utazás, fotózás, temetőlátogatás, sőt maga a naplóírás is tekinthető ilyen ismétlődő cselekvéssorozatnak) annak érdekében, hogy választ nyerjen arra a kérdésre, vajon a textuális dimenzióban történtek átmenetileg felülírhatják-e a szövegen kívüli szubjektum valóságát. Így ez a zárt tér egyszerre válik az élvezet, az ironikus önreflexió (gyakoriak a parodisztikus jelenetek), és a melankólikus tapasztalattal való találkozás fiktív helyévé.

„A jouissance akkor jelenik meg, amikor a valóságot, ami a kellemetlenség, a fájdalom forrása, úgy tapasztaljuk meg, mint a traumatikus, túlzott élvezet forrását. Vagy, hogy másképp fogalmazzunk, önmagában a vágy „tiszta” abbeli igyekezetében, hogy elkerülje a „patologikus” fixációt.” 8 A jouissance fogalma a francia feminista gondolkodók elméleteiben is kiemelt szereppel bír, mint a fallogocentrikus nyelv ellenében megjelenő elbeszélésmód, mely a testi tapasztalatot helyezi a középpontba. A Smith-memoárokban zavarbaejtően részletes leírást kaphatunk arról, milyen éttermeket látogat meg a főhősünk, milyen fogásokat választ, a kávé fogyasztása is sajátos rituáléval rendelkezik:
„I reason they might serve a pretty good cup of coffee and maybe even donuts dusted in cinnamon.” 9 Smith esetében azonban a test mint médium elsősorban annak időbeliségén keresztül jelenik meg. A 2019-es memoárjában számos alkalommal vall az elöregedő test, az időskor tapasztalatáról, amit jól példáz a mozgáskorlátozott Sam Shepard ábrázolása is. Ugyancsak kiemelt szereppel bír Smith fotóin a test(ek) hiánya, a tárgyak megléte és tulajdonosainak hiányából következő feszültség, illetve az a prosopopeikus retorika, amely lehetővé teszi az élők és a halottak, fiktív karakterek és valós karakterek közötti határok felbomlását.

„1. We are the living thorns. ” 10

A fentebbi, memoárban szereplő fotó, mely egy „sétapálcát” ábrázol az Artaud-idézet mentén, egyszerre emlékeztethet egy emberi lábszárcsontra, mely amellett, hogy a test médiumaként funkcionálhat, egyszerre teszi meg az elmúlást vizuális, esztétikai tapasztalattá, mely nem csak a szövegbe illesztett fotóknak, hanem a szövegnek is jellemzője. A memento mori gondolatát tettenérhetjük Smith szinte összes performanszában, textuális és vizuális síkon egyaránt, ugyanakkor az előbbiekben tárgyalt narratív struktúra következtében mégsem tudja beteljesíteni a gyászfeldolgozás funkcióját, hiszen saját tapasztalatát is szöveggé teszi, melynek olvasójává válik, ezáltal egyszersmind eltávolítja önmagától. Az interszubjektív nézőpont következményeként a három pozíció (író-olvasó-főhős) közötti ingadozás nem teszi lehetővé a fikció által felkínál cselekményszálak végigjátszását, az író és a főhős ugyan irányt szabhatnak a cselekmények, de mindig megjelenik az olvasói reflexió is, a szövegen kívüli valóság beszüremkedése. A főhős bolyongásai során minden próbálkozása ellenére nem tud párbeszédet folytatni múltja szereplőivel, hiszen tudatában van, hogy amit tesz, az nem más, mint színjáték, a szöveg kínálta lehetőségek és szerepek újrajátszása, egyoldalú kommunikáció, melyre válasz nem érkezik. Ezt jól példázza a memoárjában a Mexikóvárosban készített, üres telefonfülkét megjelenítő fotója, melynek a következő címet adta: „I tried to call you.” 11

Ezt a sikertelen performatívumot helyezi bele Smith szövegbeli mása egy detektívregény szüzséjébe, melynek középpontjában a detektív mint olvasó-értelmező áll, aki hiábavaló próbálkozásait beszéli el a körülötte történő események megfejtésére, és a szövegben túlburjánzó fikció működésének a kiszolgáltatottjává válik. Az autobiografikus szöveg Smith esetében jellemzően autofikció (azaz hibrid szöveg, rendszeresen működtet önéletrajzi-referenciális és fiktív elemeket is, melyek egymással diskurzusban állnak 12), melynek jellemzője, hogy más fiktív műfajokat is beemel mind a narráció, mind a cselekmény szintjén. A műfajmegjelölés magában foglalja az autobiografikus szövegek megbízhatóságának, hitelességének, valóságtartalmának esetlegességét, mely jellemző értelmezése a műfajnak a XX. század második felétől kezdődően – Lejeune, Barthes, de Man elméletei nyomán. A detektívregény mint értelmezési modell és mint olvasói praxis kritikájaként értelmezhetőek a XX. században megjelenő anti-detektívtörténetek, melyek a posztmodern regény egyik legjellemzőbb, bizonyos tekintetben paradigmatikusnak is tekinthető típusát képviselik Bényei Tamás szerint. 13 Követői között tarthatjuk számon többek között Borges-t, Nabokovot és a jelen memoárban is sokszor felbukkanó Roberto Bolano-t is.
„Képzeljenek el egy illetőt, aki egész életét azzal töltötte, hogy detektívregényeket olvasott, és végül arra az őrült gondolatra jutott, hogy a világ ugyanúgy folyik, ahogy egy Nicholas Blake-regényben.“ – utal Bényei Ernesto Sabato Az Alagút című regényének főhősére. 14 Hasonlóképpen működik az olvasás/értelmezés művelete Smith esetében is, amikor a detektívsorozatok (The Killing) 15 és skandináv krimik fogyasztása után detektívnek áll. Az M Train és a Year of the Monkey esetében is megjelenik az amerikai bűnügyi sorozat mint intermediális utalás, melyben Smith egy epizód erejéig feltűnik egy idegsebész szerepében, 16 ezt az epizódot a 2015-ös memoárjában kommentálja. A detektívszüzsé tehát nem véletlenszerű asszociáció, és az a szituáció sem elhanyagolható, ahogy Smith a sorozat nézőjéből egyszer csak a krimi szereplőjeként a képernyőre kerül. A következőkben azt igyekszem kibontani, ahogyan az anti-detektívtörténet és az autofikció egyes jellemzői összeolvashatóak Smith memoárjában.

A memoár mint anti-detektívtörténet

Posztmodern tapasztalat, hogy már mindent megírtak, és minden elbeszélés, történet visszavezethető egy korábbira, amelynek a jelen cselekménysorozat egy újrajátszása, többé-kevésbé hasonló, de szabálytalan változata, ismétlése. A klasszikus detektívtörténetek alapját is ez a retrospektív szemlélet képezi: egy már megtörtént ügy rekonstrukciója, fragmentumainak összeillesztése, az „ősjelenet” felfedése érdekében. Ezek az idősíkok hierarchikusan helyezkednek el, elkülönül a nyomozás idejének elbeszélési síkja, az olvasással egyidejűleg formálódó „jelen”, és az azt megelőző „múlt” mint metanarratíva. A klasszikus bűnügyi történet jellemzően egy távolságtartó, így értéksemleges, egyes szám harmadik személyben elbeszélt történetet jelent. Az anti-detektívtörténetek ehhez képest felbontják ezt a hierarchikus, értéksemleges narratív szerkezetet, sérült, átalakult, és nem logikus ok-okozati viszonyok mentén rendeződnek. 17

Smith memoárjaiban sok párhuzamos, egymás mellett futó cselekményszállal találkozhatunk, a referenciális és a fiktív dimenziót összekapcsolva. A regényben ezek az intertextuális nyomok mintha a narrátor szemében az ősjeleneteket képeznék meg, azaz az intertextuális-fikciós és a referenciális-önéletrajzi szál mintha ok-okozati viszonyban állnának egymással, ugyanakkor a metanarratíva síkján elhelyezhető intertextuális elemek sosem illeszthetőek be hézagmentesen a nyomozás logikájába, sosem szolgálhatnak kielégítő magyarázatként, csupán reflexióként jelennek meg. Ennek jellemző példája A hamelni patkányfogó legendájának beemelése. A legenda szerint, mikor a vadász képében visszatérő patkányfogó megfújta a sípját, a gyerekeket magával csalogatta, akik nem kerültek elő többé; ez magyarázattal szolgálhatna a Smith memoárjában eltűnt gyerekekre, kikről Cammy, a sofőr mesél neki közös utazásuk során.

„—Seven children, I said numbly, undoing my seatbelt.
—Yeah, she said, can you believe that? It’s nuts. Nothing was
posted, nothing was demanded. It was like they were just spirited
away by the Pied Piper himself. ” 18

Az intertextusok esetében fontos szempont, hogy olyan történetfragmentumok szerepeljenek, melyek valamilyen rejtélyes-misztikus többletjelentést is hordoznak magukban, aminek nincs feltétlenül racionális magyarázata, és mivel a patkányfogó legendájának esetében szájhagyomány útján örökölt történetről beszélünk, mely számos változatban létezik, így ismét az autofiktív szöveg hibrid működési módja érvényesül. A főhős olvasatában azonban ezek a történések lehetséges magyarázatokként léteznek, és ezeket az információkat baljós előjelekként detektálja. A rejtélyek azonban műfaji természetükből fakadóan sosem „oldódnak meg”, csupán „nyomként” rögzülnek.

Smith detektívje a környezetében észlelt események és olvasmányélményei hatására kezd el detektív módjára viselkedni, mely az ő esetében egy folyamatos kétely és szorongás érzékelését jelenti. Ez a szubjektív nézőpont ellenpontozza az értéksemleges-távolságtartó nézőpontot, mely lényegében az autobiografikus műfajok narratív sajátossága, az „én” perspektívájának eredménye. A szerepek összecsúszása az egyes szám első személyű elbeszélésből fakad, ennek következtében a bűnügyi szüzsében megformált, létfontosságú szereplők (nyomozó-elkövető) nézőpontjainak összecsúszását is eredményezi. Az események hátterében valamiféle tragikus, elbeszélhetetlen, megfejthetetlen dolgot sejt, melynek egyszerre megalkotója és analizálója. Más szóval, az elbeszélői tekintet tölti meg az egyes eseményeket olyan jelentéstartalommal, melyeket később nyomként ismerhet fel, az író-olvasó szerepek együttes működése, mint nyomozó és gyilkos összjátéka eredményezi ezt a performatív olvasási stratégiát.

Az antidetektívtörténet mindig valami helyett áll, a megismerési és értelmezési modell kritikája, a totális-értelmezhető világmodellben keletkezett hiba. 19 A klasszikus detektívtörténetekre jellemző, hogy a detektív mindig lépéselőnnyel rendelkezik az olvasóval szemben, aki végig sötétben tapogatózik, hiszen elveszik az információk sokaságában, nem tud szelektálni az információk között, a történések és jelek átláthatatlansága következtében szorong, az antidetektívtörténet esetében pedig a detektív is ugyanolyan esetlen, mint az olvasó. 20 Smith költő-detektívje (poet-detective) hiába próbál úgy viselkedni, mint az általa olvasott detektívtörténetek szereplői (két regény címét többször is említi: Murder at the Savoy, The Laughing Policemen 21), képtelen a rejtélyek megoldására, akárhogyan presszionálja magát. Saját missziójának kudarcát ismeri be, amikor számos alkalommal ismétli a szövegben: „Nothing is solved.” A memoár végén találkozhatunk egy drámai jelenettel, melyben a tükörhöz beszél:
„Come on, I said to one eye and then to the wandering nother, get focused. You got to get a grip on the whole picture. The mirror slipped from my hand and as it hit the ground […]” 22

Az összetört tükör fontos motívum a detektív-szerepkényszer magyarázata tekintetében. Utalhat a szövegbéli Másik sikertelen performanszára, hogy teljesítse a nyomozó-szerepből következő értelmezői feladatát, de a memoár trauma-szöveg felőli olvasatához is szolgálhat adalékként. A dektívtörténetek pszichoanalitikus olvasata szerint a bűntett olyan esemény, amely a világ szövetében traumát okozott, vagyis sebet ejtett – nem utolsósorban azért, mert rejtély maradt –, a klasszikus detektívtörténetek esetében a cselekmény végére „megoldódik”, beépül a racionális, a tudatos emlékezés számára felidézhető szférába, s ekként megszűnik traumatikus gócként működni. 23Bényei szerint a klasszikus detekívtörténetek cselekménye lényegében erre a terápiás momentumra épülő ismétlés, azonban ha a szubjektum képtelen szembenézni a traumatikus eseménnyel, és ahelyett, hogy az emlékezés és önanalízis révén beépítené saját narratívájába, hanem kényszeresen újra és újra megismétli azt, abban az esetben nem beszélhetünk erről a feloldozásról, csupán ismétléskényszerről. 24 A memoár pedig mintha azt sugallná, hogy Smith főhőse nem tud meggyógyulni a saját szövegében sem. Smith főszereplője utat enged a szorongásának, a tehetetlenség érzete megmutatkozik a természeti katasztrófák képében (sarki jég olvadása, elviselhetetlen hőség, a haldokló korallzátonyok) és a 2016-os amerikai elnökválasztás kapcsán, minden jelet gyanúsnak lát, minden esemény szorongást idéz elő benne, mintha a 2016-os év a kínai asztrológiában eleve balszerencsés eseményeket ígért volna, pedig a majom a kínai asztrológiában hagyományosan a szerencse szimbóluma. „I had bad feelings about an election in the Year of the Monkey.” 25 A detektív-szüzsé tehát egy allegórikus elbeszlésként is értelmezhető, melynek nyomai rajzolják ki a trauma történetét, így autopatográfiaként is olvasható. 26

A narráció analitikus jellege nem csak a külvilág, hanem a belső tér felé is irányul, melynek síkja az álomszerű, látomásokból álló hibrid tér (dreamscape). Ez a tér párhuzamba állítható az elbeszélés ideje alatt kómában fekvő és haldokló Sandy Perlmannel, az álomszerű cselekmény és a kóma állapota így egymás tükörképeiként, metaforikus párhuzamaiként értelmezhetőek. A Year of the Monkey kezdő- és zárójelenete ugyanahhoz az egyszerre fiktív és valós térben is létező helyszínhez köthető: Dream Inn. Ezzel az egész memoár cselekménye egy metanarratív síkon is értelmezendő, a regényben megjelenő karakterek és történések esetében így bizonytalan, hogy a főhős álmának képződményei-e, vagy az ébrenlét világában játszódnak és tényleges önéletrajzi elemekre épülnek. A kerethelyszín szintén értelmezhető krimi-elemként, mint katartikus csattanó, egyben a műfaj paródiájaként is olvasható, hiszen nem történt utazás, előremozdulás, mindvégig egy helyben tartózkodott Smith főhőse, a detektívtörténet cselekménye ezért valójában üres, eseménymentes, nem vitt véghez változást. 27 A mozgó főhős a kómában fekvő Pearlman negatívjaként értelmezhető, ugyanakkor a szöveg azt a olvasatot is felkínálja, miszerint Smith főhőse képtelen kilépni az álomból, így az ő állapota is a kómára emlékeztet.

Bényei Tamás szerint az anti-detektívtörténetekben megőrződik – bár idézőjelben – a klasszikus krimi alapvetően elvont, képletszerű, irreális világa, játékszerűsége, önironikus természete, s az ezzel járó alapvető amorális jelleg: a gyilkosságok és a büntetés erkölcsi vonatkozásait teljesen háttérbe szorítja a képletszerűség, a rejtvény és a megfejtés intellektuális és absztrakt története. 28 A rejtvényeknek különféle fajtáival találkozhatunk, szókirakós játékkal, társasjátékkal (Havoc) illetve legjellemzőbb az identitásjáték, ami az egyes szereplők kilétét fedi. Ennek példája az az epizód, amelyben a főhős a Jesús és Ernest nevű karakterekkel találkozik, akik Roberto Bolano 2666 című regényéről vitatkoznak, az ott zajló történések hitelességéről, mintha maguk is Bolano-regényből érkeztek volna.

„I realized they were actually debating whether the murders in Sonoma in The Part About the Crimes, a section of Roberto Bolaño’s masterwork 2666, were real or fiction.
[…] — So, okay, let’s say they were real, does being inserted by Bolaño within a work of fiction render them fiction?
[…] — The writer must know his characters so well that he can access the content of their dreams, Ernest was saying. — Who creates the dreams? asked Jesús. — Well, who if not the writer? — But does the writer create their dreams or does he channel the actual dreams of his characters? — It’s all about transparency, said Ernest. He sees through their skulls when they’re sleeping. As if they were crystal.” 29

Smith memoárja akár a Bolano-regény imitációjának is tűnhet, hiszen a detektívtörténet, pontosabban mondva az anti-detektívregény-szerű szüzsé, a kudarcra ítélt nyomozás, az apokaliptikus reflexiók, egymásból nyíló történetek, utazások, a rejtélyes bűnesetek, és az irodalmi kérdésekről való polemizálás mindkét regényben megjelenik, és bizonyára a két regényt szorosan összeolvasva ennek több bizonyítékát is meg lehete találni. Míg a 2666 nekrológ a jövőből, 30 addig Smith memoárja a lejegyzéssel azonos időben játszódik, illetve a majom éve is ciklikusan ismétlődik a kínai naptár szerint. Smith azonban nem akar Bolano-regényt írni az ábrázolási hasonlóságok ellenére, hiszen művének középpontjában saját élettörténete és traumája áll, valamint az álom és az alkotás folyamatai. Bolano regénye egy csupán azok körül az intertextuális átjárók közül, melyeknek világa találkozik sajátjával, a majom évének ciklikus ismétlődése szintén a trauma-szöveg sajátosságából fakad. A regény cselekménye nem kínál megoldást, csupán tükröt tart írója számára:
„Once I had imagined living in this room, cloaked in obscurity, writing detective stories.” 31

2. Albrecht Dürer Szent Jeromos dolgozószobája (1521)

A tükörben pedig lehetőség nyílik a másikkal való találkozásra: Smith memoárjában a „Másik” vizuálisan a Dürer-rézkarcon keresztül jelenik meg egyrészt az alkotó-író Szent Jeromos karakterében, ki párhuzamba állítható az élettörténetét lejegyző Smith karakterével. Dürer rézkarca is egy triptichon része, A lovag, a halál és az ördög, és a Melankólia mellett. Mint ahogy Jesús és Ernest beszélgetéséből is kiderül, a regény egyik dilemmája, hogy mennyiben gyakorolhat a szerző autoritást az általa létrehozott karakterek felett, illetve milyen szintű autonómiával rendelkeznek a regény szereplői, transzparens-e a tudatuk, vagy vannak titkaik? A karakterek szőcsövei-e az írónak rendeltetésszerűen? Smith nem foglal állást sem az író, sem a szereplő(k) mellett. A Dürer-rézkarc abban a tekintetben is érdekes, hogy kettős portréként is értelmezhető. Szent Jeromos ikonográfiájának gyakori elemei a koponya és az oroszlán, Dürer rézkarcán az oroszlán és az asztal felett görnyedő tudós-bibliafordító tekintetének hasonlóságát fedezhetjük fel. Az oroszlán jelenléte nem sugall fenyegetést, sőt inkább nyugalmat áraszt, és olyan, mintha elbóbiskolna, miközben gazdája dolgozik.
Ez a kettős tekintet, melynek egyik oldala a szöveg alkotására, kívülre irányul, mint narrátor egy aktív pozíciót képvisel, míg a másik, akit megírnak egy passzív szerepben ábrázolt, de voltaképpen autoritását el nem vesztő szereplő, mivel a narrátor nem tud hozzáférni álmaihoz, gondolataihoz. Ez jellemzi Smith narrátora és főszereplője viszonyát.
„My dual-self continued to dream, even under my own watchful eye. ” 32

Konklúzió

Smith Year of the Monkey című memoárja esetében az elemzésem egyik szempontja az volt, hogy a gyászfeldolgozás mennyiben sikeres, amennyiben egy átesztétizált, szöveggé tett trauma- tapasztalatról beszélünk. A gyászfeldolgozás allegóriájaként értelmezem a Smith-memoárban az anti-detektívtörténet felőli olvasatot. Az elemzésemben az anti-detektívtörténet és az autofikció műfaji és narratív átfedéseire helyeztem a hangsúlyt elsősorban, így például nem elemeztem részletesebben a memoárban megjelenő intermediális utalások mindegyikét, illetve a memoár írásának évében történt események elbeszélését. A szent–profán kérdései és az apokaliptikus irodalom jegyeinek vizsgálata alapján további elemzésekre van szükség.

Irodalom

Barthes, Roland. 2001. A szöveg öröme. Budapest: Osiris.

Bán Zoltán András. 2666: Nekrológ a jövőből
http://www.unikornis.hu/kultura/20161212-roberto-bola-o-latin-amerikai-irodalom-mexiko-zsigeri-realizmus.html (Letöltve: 2021. 10.28.)

Bényei Tamás. 2000. Rejtélyes rend. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Casas, Ana. 2020. Hibrid szövegek, bizonytalan recepció: az autofikció pragmatikája és műfajisága. Ford. Báder Petra. Filozófiai Közlöny, 2020 (2): 64-78.

G. Thomas Couser. 2011. Autopathography. Women, Illness, and Lifewriting = On the Literary Nonfiction of Nancy Mairs. A Critical Antology, Szerk. Merri Lisa Johnson, Susannah B. Mintz, Palgrave Macmillan, New York, 133-144.

Dundas, Deborah. ,,I found myself alone’: Legendary rocker Patti Smith discusses losing friends, Jesus & Instagram.
https://www.thestar.com/entertainment/books/2019/09/27/patti-smith-talks-to-the-star-about-her-new-book-losing-friends-jesus-and-instagram.html (Letöltve: 2021. 10. 28.)

Patti Smith. oO appearing on her favourite Tv show
https://i-d.vice.com/en_uk/article/a3gbng/patti-smith-on-appearing-in-her-favorite-tv-show-the-killing (Letöltve: 2021. 10. 28.)

Smith, Patti. 2012. Kölykök. Ford. Illés Róbert, Turi Tímea., Budapest: Magvető.

Smith, Patti. 2015. M Train. New York: Bloomsbury.

Smith, Patti. 2019. Year of the Monkey. New York Bloomsbury.

Szabó Erzsébet. 2019. Mindenki gyanús – Az elmeolvasás és a metareprezentáció szerepe a detektívtörténetek olvasásakor. In Hogyan olvasunk krimit? Új perspektívák a detektívtörténetek kutatásában. Szerk. Horváth Márta, Szabó Erzsébet. Budapest: Ráció.

Žižek, Slavoj. 2006. Szeressem-e felebarátomat? Köszönöm, nem! Ford. Incze Éva. Apertúra 2006, ősz: 2-23.

Képek forrása:

1. Smith, Patti. 2019. Year of the Monkey. New York: Bloomsbury. 148.

2. Albrecht Dürer: Szent Jeromos dolgozószobája, rézkarc https://google.hu

  1. Smith, Patti Year of the Monkey. New York Bloomsbury, 2019.
  2. Kölykök címmel magyarra fordította Illés Róbert és Turi Tímea, Budapest, Magvető, 2013.
  3. Smith, Patti M Train. New York, Bloomsbury, 2015.
  4. Smith M Train. 78.
  5. ˶A szöveg örömét meg lehet határozni egy olvasási praxissal.” In: Barthes, Roland A szöveg öröme. Budapest, Osiris, 2001. 106.
  6. Smith Kölykök. 23.
  7. I found myself alone’: Legendary rocker Patti Smith discusses losing friends, Jesus & Instagram.
    (Letöltve: 2021. 10. 28.)
  8. Žižek, Slavoj Szeressem-e felebarátomat? Köszönöm, nem! (Ford. Incze Éva) In Apertúra, 2006, ősz.
  9. Smith Year of the Monkey. 6.
  10. „Élő torzók vagyunk.” Antonin Artaud-idézet Smith által interpretált formája. Walking stick, Ghost ranch. In: Smith Year of the Monkey. 148
  11. Smith Year of the Monkey. 154.
  12. Casas, Ana Hibrid szövegek, bizonytalan recepció: az autofikció pragmatikája és műfajisága. Ford. Báder Petra in Filozófiai Közlöny 2020 (2). 66.
  13. Bényei Tamás Rejtélyes rend. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2000. 7.
  14. Uo. 7-8.
  15. A dán bűnügyi sorozat (Forbrydelsen) amerikai remake verziója, 2011 óta sugározza a FOX az Egyesült Államokban, forgatókönyvét Veena Sud írta.
  16. Patti Smith on appearing on her favourite Tv show(Letöltve: 2021. 10. 28.)
  17. Bényei 40.
  18. Smith Year of the Monkey, 50.
  19. Bényei 22.
  20. Szabó Erzsébet Mindenki gyanús – Az elmeolvasás és a metareprezentáció szerepe a detektívtörténetek olvasásakor. In Hogyan olvasunk krimit? Új perspektívák a detektívtörténetek kutatásában. Szerk. Horváth Márta, Szabó Erzsébet, Budapest, Ráció, 2019. 44.
  21. Mindkettő svéd krimi Maj Sjöwall-Per Wahlöö szerzőpáros műve.
  22. Smith Year of the Monkey, 130.
  23. Bényei 51.
  24. Uo, 52.
  25. Smith Year of the Monkey, 102.
  26. G. Thomas Couser Autopathography. Women, Illness, and Lifewriting = On the Literary Nonf ction of Nancy Mairs. A Critical Antology, szerk. Merri Lisa Johnson, Susannah B. Mintz, Palgrave Macmillan, New York, 2011. 133.
  27. Bényei 49.
  28. Uo. 19.
  29. Smith Year of the Monkey, 27-28.
  30. Bán Zoltán András 2666: Nekrológ a jövőből (Letöltve: 2021. 10.28.)
  31. Smith Year of the Monkey, 26.
  32. Smith Year of the Monkey, 14.