Házi feladat
Én egy nagyon érzékeny lelkű ember vagyok. Este vagyok a legjobban nagyon érzékeny. Hat után hideg a kézfejem, zsibog a lábfejem, és hasogat a fejem. Pedig rendszeresen tornázok, csak rostosat eszek, és öntudatos is vagyok. Figyelek a környezetemre, főleg az állatokra. Én a gerinces állatokat szeretem a legjobban, mert van nekik lábuk. A többi állatnak is van lába, de nem olyan, és van, amelyiknek egyáltalán nincs. A csigákat nem szeretem annyira, mert azok csúsznak, nyálkásak, nem gondolnak semmit, és a szemük két fonálon függ. Ez szerintem nem normális. Nekem van családom, én a családomtól örököltem magam. A családomnak is érzékeny a lelke, kivéve a nagyapámat, mert ő meghalt. De mielőtt meghalt volna, akkor se volt érzékeny. A nagyapám élve és halva is nagyon különbözött a családomtól. Barna volt a haja, barna volt a szeme, száznyolcvanöt centiméterre nőtt meg, aztán úgy maradt. A nagyapám nem szerette a fagyit, nem tetszett neki, hogy csak hidegen lehet enni, mert a legtöbb étel melegen jó. A nagyapám szerint ez nem normális. Amikor a nagyapám még élt, akkor tartottuk a születésnapom. Kaptam tőle csokoládét, meg az egész családtól kaptam egy biciklit, mert az használtan is sokba kerül. A nagyapám mondta, hogy ha leesek a bicikliről és eltöröm a lábam, az az én bajom lesz. Én nem szerettem azt a biciklit, mert az én bajom volt, és lila is volt, meg volt az elején kosár, ami nem tetszett, mert ronda volt biciklinek. A nagyapámat se szerettem, mert azt mondta, hogy az én bajom, ha eltörik a lábam, pedig neki is van lába, de nem érzékeny. Mikor meghalt a nagyapám, nagyon örültem, de nem mondtam meg a családomnak, mert ők is nagyon örültek. A nagyapa végre meghalt és ez az ő baja. A nagyapa elrohadt a lábával együtt, és én nyugodtan bírtam hajtani a biciklit, mert az csak az én bajom volt. Majd mikor én leszek a nagyapa, nem leszek olyan, mint a nagyapa. Olyan leszek, mint most, csak öregebb. Engem nem fog érdekelni, ha eltörik a lábam, mert úgyis elrohad, és az nem az én bajom.